SZENDRŐI TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY

XIX. Szendrő Körül Gyalogszerrel

A túra fő attrakciója a Abodi-kilátó. Három különböző gyalogos útvonalból lehet választani, melyet futva is lehet teljesíteni. Előző években is hirdettünk meg kerékpáros távot idén sem marad el.

Szendrőn a szokott helyen lesz a gyülekező a Fő utca 19 szám alatt. A 10, 15, 25 km gyalog és a 25 km kerékpáros távok körtúrák lesznek. Lehetőség lesz idén is egyénileg a távokat teljesíteni és hagyományosan túravezetők is kísérnek minden távon csoportokat. Az útvonalon lesznek ellenőrző pontok, ahol pontőrök fogják várni az áthaladókat.

Egyes túraútvonalak érintik Szendrő Felső – Vár kilátót, a Szendrői Végre – Vár fogadó központot, valamint a galvácsi 56-os tanösvényt, és a 25 km távok az Abodi kilátót is eljutnak.

A program idén is az Ötpróba programsorozat része, a kerékpáros táv a „Tekerj a Zöldbe!” kampány keretében kerül megrendezésre. Az esemény csatlakozott az Európai Sporthét #BEACTIVE kezdeményezéshez.

Túra információk

Időpont: 2023. szeptember 23.

Rendező: Szendrő Városi Sport és Szabadidő Klub Egyesület Természetjáró Szakosztálya

Rajt-cél helyszíne:
Szendrő, Fő utca 19.
Gyülekező 7.30-tól, várható visszaérkezés 14.30-tól, program vége 19.30.

Programok:
Gyalogos távok: 10, 15, 25 km
Kerékpáros táv: 25 km

Minden regisztrált induló kitűzőt, emléklapot és itinert kap.
Túra végén vendéglátás: a célban zsíros kenyér, lila hagyma, meleg tea.
Útközben a megállóhelyen meglepetés frissítő.

Bővebb információ: www.szendroitura.hu, Tel.: 30-598-01-01
Szolgáltatás igénylése: (szeptember 21. 22:00), info@szendroitura.hu, Tel.: 70-374-07-75

A program változás jogát a szervezők fenntartják!
Sok szeretettel várunk minden túrázót!

Távok útvonalak

25 km – indulás előre láthatólag 7.30 és 10.00 között
Útvonal: Szendrő – Felső-vár – Ádám domb – 56-os tanösvény – Galvács – Abodi kilátó – Galvács – Csehi – Bódva part – Szendrő cél
Látnivalók a távon: Felső-vár kilátó, Tanösvény, Galvács, Abodi kilátó, Csehi, Bódva part
Táv: 24,3 km; Szint: 373 m; Szintidő gyalog: 7 óra (3 ötpróba pont); Szintidő futva: 3 óra (4 ötpróba pont)

15 km – indulás előre láthatólag 07.30 és 11.00 között
Útvonal: Szendrő – Felső-vár – Ádám domb – 56-os tanösvény – Galvács – Galvács – Csehi – Bódva part – Szendrő cél
Látnivalók a távon: Felső-vár kilátó, Tanösvény, Galvács, Csehi, Bódva part
Táv: 14,3 km; Szint: 227 m; Szintidő gyalog: 5 óra (2 ötpróba pont); Szintidő futva: 2 óra (3 ötpróba pont)

10 km – indulás előre láthatólag 07.30 és 12.00 között
Útvonal: Szendrő – Felső-vár – Ádám domb – 56-os tanösvény – Galvács – Galvács – Szendrő cél
Látnivalók a távon: Felső-vár kilátó, Tanösvény, Galvács
Táv: 12,1 km; Szint: 251 m; Szintidő gyalog: 4 óra (1 ötpróba pont); Szintidő futva: 1,5 óra (2 ötpróba pont)

25 km kerékpár – indulás előre láthatólag 7.30 és 12.00 között
Útvonal: Szendrő – Galvács – Abod – Abodi kilátó – Galvács – Szendrő Felső-vár – Cél
Látnivalók a távon: Szendrő Felső-vár, Galvács, Abod, Abodi kilátó
Táv: 26,6 km; Szint: 215 m; Szintidő: 4 óra
Ötpróba: 2 ötpróba pont

Fontos információk a távhoz: A távból több mint 4 km murvás, köves úton halad. Ezért nem lehet országúti kerékpárral teljesíteni a távot. Több szakaszon hegyi terepen kell haladni, kérjük a fokozott óvatosságot. Az útvonal mentén az ellenőrző pontokon kerékpár szerviz pontok lesznek.

KERÉKPÁROS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

  • Kifogástalan állapotú kerékpár.
  • 18 éven aluliak csak szülői vagy tanári felügyelettel indulhatnak.
  • Felhívjuk minden kedves kerékpárosok figyelmét a KRESZ szabályok betartására, elsősorban saját és mások testi épsége érdekében!
  • Fokozottan figyeljen mindenki az úthibákra, a kerékpárokban keletkező károkért a szervezők felelősséget nem vállalnak!
  • Bukósisak, láthatósági mellény használata kötelező!

Túravezetők várható indulása:

Kérjük akik csoportos túravezetővel kívánják a távot teljesíteni a tumultus elkerülése érdekében legyen tekintettel az indulási időpontokra.

10 km gyalog – 9.00
15 km gyalog – 8.30 és 10.00
25 km gyalog – 8.00
25 km kerékpáros – 9.30

Extra programok

  • Ötödik alkalommal az esemény az Ötpróbasorozat része. A különböző távok teljesítéséért más -más pontokat lehet gyűjteni: 10 km távért 1 pont, 15 km távért 2 pont, 25 km távért 3 pont, kerékpáros 25 km-es táv 2 pontot ér. Ha egyénileg futva teljesítik szintidőn belül a résztvevők a távokat, akkor a 10 km távért 2 pont, 15 km távért 3 pont, 25 km távért 4 pont.
  • A Tekerj a zöldbe! programsorozat célja a kerékpározás népszerűsítése, a kerékpározást, mint rekreációs tevékenységet folytatók létszámának növelése. Szeretnénk ezzel azokat is megszólítani, akik szeretnének, de egyedül nem mernek, nem akarnak kerékpártúrára menni.
  • Az Európai Sporthét az Európai Bizottság kezdeményezése, amellyel az egész kontinensen népszerűsíteni kívánja a sportot és a testmozgást. Az egész Európára kiterjedő kampány arra ösztönzi az európaiakat, hogy egy héten keresztül minél többet mozogjanak és ennek hatására az év további részében is aktívak maradjanak.
  • A túra során a Bebek portya jelvényszerző túramozgalom pontjainak megtekintése: Szendrő Felső vár.

Jelentkezés, regisztráció

Jelentkezés, regisztráció 2023. augusztus 21-től.

Helyszínen is lehet jelentkezni, de az esemény minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében kérnénk az előzetes regisztrációt. Előzetes regisztráció a http://www.eloregisztracio.szendroitura.hu/ webcímen, vagy emailben az info@szendroitura.hu-ra küldött levélben, a létszám és a táv megjelölésével.

Előzetes jelentkezési határidő: 2023. szeptember 21. 20.00.

Nevezési díj

A gyalogos túra nevezési díja egységesen 2000 Ft.

Kedvezmények:

  • 6 év alatt és 60 év fölött INGYENES!
  • előnevezőknek, Ötpróbázóknak, TEKA tagsági kártyával rendelkezőknek (500 Ft)

A túra nevezési díja kerékpárosoknak egységesen 1000 Ft, kedvezmény nem vehető rá igénybe.

Kedvezmények össze nem vonhatók!

Előzetes nevezés abban az esetben érvényesíthető a kedvezmény, ha a nevezési díj utalása megérkezik a MBH Bank által vezetett egyesületi számlaszámra: 55600112-10009921-00000000

Vitézlőre történő előnevezésre befizetett összeget is be tudjuk számítani a nevezési díjba. Ez esetben kérjük jelezze a regisztrációnál a korábbi befizetés dátumát és összegét.

Egyéb szolgáltatások

Szombaton a túrát követően meleg ebédet tudunk biztosítani 2000 Ft áron gulyás leves, péksütemény, üdítő.

Szállást péntek és szombati napokra biztosítani tudunk vendégházakban és magánszállásokon (5000 Ft).

Szolgáltatások előzetes igénylése emailen az info@szendroitura.hu címen, melyet szeptember 21-ig 20.00 óráig kérünk jelezni! Helyszínen korlátozott számban tudjuk az említett szolgáltatásokat biztosítani!

Utazási feltételek

Ötpróbázz és utazz vonattal:

Az idei Szendrő Körül Gyalogszerrel túraprogram az Ötpróbasorozat részét képezi. Ennek köszönhetően a Máv – Start Zrt. 50%-os vasúti kedvezményt biztosít. A kedvezményt a következő módon lehet igénybe venni: Az induló állomás és Szendrő – Felső között megváltja a túrázó a menetjegyét. A pénztárnál az utasnak másodosztályú 50% alkalmi menettérti jegyet kell kérni a rendezvény helyszínére, oda útban más teendő nincs. A rendezvény helyszínén a menetjegyet le kell bélyegeztetni (ÖTPRÓBA 2023 PECSÉT) a szervezőkkel, visszaútban ezt fogja ellenőrizni a jegyvizsgáló.

Parkolás: Autóval érkezők számára őrzött INGYENES parkolási lehetőséget biztosítanak a szervezők Szendrőn. A rajt – cél helyszínétől 300 m-re. Kérünk mindenkit ezt a parkolási lehetőséget használja.

LÁTNIVALÓK A TÚRÁN