SZENDRŐI TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY

Szendrői Ünnepi Barangolások

25 éve város Szendrő

Szendrő újbóli várossá válásának 25 éves évfordulója alkalmából szervezzük ezen aktív szabadidős programot kapcsolódva a városnapi ünnepségekhez.

A járványhelyzet miatt több rendezvényünk is elmaradt az elmúlt időszakban, csak internetes GEOGOS túrákat tudtunk meghirdetni. Bízunk benne, hogy ezen eseménnyel újra a régi lendülettel, hangulattal térnek vissza Szendrőbe a természetben barangolók közössége.

A Szendrői Természetjáró Szakosztály tagjai várják a túrázókat, futókat, kerékpározókat és a kenuzni vágyókat is! Több mozgásforma is kipróbálható!

Az útvonalak kialakításánál a Szendrői Felső – Várhoz és a Rakacai víztározóhoz történő eljutás volt az egyik szempont. Ezen célpontokon kívül a Szendrőhöz tartozó Csehi tanyát, Galvács és Meszes települést és a Szalonnai református templomot lehet szemügyre venni bizonyos útvonalakon

A program idén is az Ötpróba programsorozat része, a kerékpáros táv a „Tekerj a Zöldbe!” kampány keretében kerül megrendezésre. A túra során a Bebek portya jelvényszerző túramozgalom pontjainak megtekinthetők: Szendrő Felső-vár, Szalonnai Református templom.

A túrák végeztével a szombat délután a városnapi programokra is várják a túrázókat a szervezők.

Előregisztráció

Túra információk

Időpont: 2021. július 2-3.

Rendező: Szendrő Város Sport és Szabadidő Klub Egyesület Természetjáró Szakosztálya

Rajt-cél helyszíne: Szendrő, Fő utca 19.
Minden program esetében!

Minden regisztrált induló kitűzőt, emléklapot és itinert kap. Túra végén járványügyi helyzet miatti korlátozott vendéglátás. Útközben a megállóhelyen meglepetés frissítő.

Bővebb információ:
Web: https://szendroitura.hu/
Tel.: 20-521-05-36,
Email: info@szendroitura.hu

A programváltozás lehetőségét fenntartjuk!
Sok szeretettel várunk minden túrázót!

Távok útvonalak

2021.07.02. PÉNTEK – vezetett túra

Éjszakai túra
Útvonal: Szendrő fő út 19. – Stációkert (Petőfi tér) – Bódva-gát – Pálinkaház (állomás, kóstoló) – Somos-hegy – Várostag – Felső-vár – Fő tér
Gyülekező: 18.00-18.30 között Szendrő Fő út 19., indulás 18.30
Táv: 5,7 km; Szint: 94 m;

Távok útvonalak

2021.07.03. SZOMBAT – egyéni túrák

25 km – indulás előre láthatólag 7.30 és 9.00 között
Útvonal: Szendrő, Fő út 19. – Felső-Vár – Galvács – Meszes – Rakaca stég – Szalonna – Csehi – Szendrő cél
Látnivalók a távon: Szendrő Felső-Vár, Rakaca víztározó, Szalonna református templom
Táv: 25,7 km; Szint: 370 m; Szintidő: gyalogosan 6 óra, futva 5 óra
Ötpróba pont: futás 4 pont, gyaloglás 4 pont

20 km – indulás előre láthatólag 7.30 és 10.00 között
Útvonal: Szendrő Fő út 19. – Felső-Vár – Galvács – Meszes – Rakaca stég – Csehi – Szendrő cél
Látnivalók a távon: Szendrő Felső-Vár, Rakaca víztározó
Táv: 19,9 km; Szint: 320 m; Szintidő: gyalogosan 5 óra, futva 4 óra
Ötpróba pont: futás 3 pont, gyaloglás 3 pont

15 km – indulás előre láthatólag 8.00 és 10.30 között
Útvonal: Szendrő Fő út 19. – Felső-Vár – Ádám domb – Galvács – Csehi – Szendrő cél
Látnivalók a távon: Szendrő Felső-Vár, Galvács
Táv: 15,6 km; Szint: 244 m; Szintidő: gyalogosan 4 óra, futva 3 óra
Ötpróba pont: futás 3 pont, gyaloglás 2 pont

10 km – indulás előre láthatólag 8.00 és 10.30 között
Útvonal: Szendrő Fő út 19. – Felső-Vár – Csehi – Bódva-part – Szendrő cél
Látnivalók a távon: Szendrő Felső-Vár
Táv: 9,4 km; Szint: 140 m; Szintidő: gyalogosan 3 óra, futva 2 óra
Ötpróba pont: futás 2 pont, gyaloglás 1 pont

5 km – indulás előre láthatólag 8.00 és 10.30 között
Útvonal: Szendrő Fő út 19. – Stációkert (Petőfi tér) – Bódva-gát – Pálinkaház (állomás, kóstoló) – Somos-hegy – Várostag – Felső-Vár – Fő tér
Látnivalók a távon: Szendrő Felső-Vár
Táv: 5,7 km; Szint: 94 m; Szintidő: gyalogosan 2 óra, futva 1 óra
Ötpróba pont: futás 1 pont, gyaloglás 1 pont

5 km – Maradj Fitten Kenuzási lehetőség a Rakacai Víztározón!
Útvonal: Rakacai víztározón egy kör teljesítése. Indulás a Rakaca stég ellenőrző pontról.
Látnivalók a távon: Rakacai-tó víztározó
Táv: 5,0 km; Szint: 0 m; Szintidő: 3 óra
Ötpróba pont: vízitúra 1 pont

VÍZITÚRA RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

  • Csak úszni tudó személy szállhat vízre.
  • Jelentkezéseket a hajókapacitások függvényében tudunk fogadni.
  • 18 éven aluliak csak szülői vagy tanári felügyelettel indulhatnak.
  • A nevezési díjba benne van az eszközhasználati díj.
  • Mentőmellény használata kötelező.
  • Egyénileg szükséges a Rakaca stég ellenőrző ponthoz eljutni a résztvevőknek a regisztrációtól, ami a Szendrő Fő út 19. lesz.

25 km kerékpár – indulás előre láthatólag 8.00 és 10.30 között
Útvonal: Szendrő – Szalonna – Meszes és vissza
Látnivalók a távon: Szalonna református templom, Rakacai víztározó
Táv: 25,0 km; Szint: 100 m; Szintidő: 4 óra
Ötpróba pont: kerékpár 1 pont

KERÉKPÁROS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

  • Kifogástalan állapotú kerékpár.
  • 18 éven aluliak csak szülői vagy tanári felügyelettel indulhatnak.
  • Felhívjuk minden kedves kerékpárosok figyelmét a KRESZ szabályok betartására, elsősorban saját és mások testi épsége érdekében!
  • Fokozottan figyeljen mindenki az úthibákra, a kerékpárokban keletkező károkért a szervezők felelősséget nem vállalnak!
  • Bukósisak, láthatósági mellény használata kötelező!
  • Az útvonal mentén az ellenőrző pontokon kerékpár szerviz pontok lesznek.

Jelentkezés, regisztráció

Jelentkezés, regisztráció 2021. június 12-től.

Az esemény minél biztonságosabb lebonyolítása érdekében kérnénk az előzetes regisztrációt és a nevezési díj előre utalását. Előzetes regisztráció a http://www.eloregisztracio.szendroitura.hu/ webcímen, vagy emailben az info@szendroitura.hu-ra küldött levélben, a létszám és a táv megjelölésével.
Előzetes jelentkezési határidő 2021. július 2. 22.00.

A járványügyi helyzet miatt a résztvevők létszámát 500 főben maximalizáljuk. Elsősorban az előnevezőknek tudjuk a részvételt biztosítani. Az előnevezés a nevezési díj befizetésével válik érvénessé. A helyszínen történő nevezési lehetőséget az előjelentkezés függvényében tudjuk csak fogadni. Az előnevezők állásáról folyamatos tájékoztatást adunk.

Nevezési díj

A túra nevezési díja egységesen MINDEN TÁVRA 1500 Ft.

Kedvezmények:

  • kerékpáros résztvevőknek INGYENES!
  • 6 év alatt és 66 év fölött INGYENES!
  • szendrői lakosok számára INGYENES, lakcímkártya bemutatásával
  • ötpróbázóknak, TEKA, MTSZ tagsági kártyával rendelkezőknek (500 Ft)

Kedvezmények össze nem vonhatók!

Előzetes nevezés abban az esetben érvényesíthető a kedvezmény, ha a nevezési díj utalása megérkezik a Takarékbank által vezetett egyesületi számlaszámra: 55600112-10009921-00000000

2020/2021 Vitézlőre történő előnevezésre befizetett összeget is be tudjuk számítani a nevezési díjba. Ez esetben kérjük jelezze a regisztrációnál a korábbi befizetés dátumát és összegét.

Utazási feltételek

Ötpróbázz és utazz vonattal:

A program az Ötpróbasorozat részét képezi. Ennek köszönhetően a Máv – Start Zrt. 50%-os vasúti kedvezményt biztosít. A kedvezményt a következő módon lehet igénybe venni: Az induló állomás és Szendrő – Felső között megváltja a túrázó a menetjegyét. A pénztárnál az utasnak másodosztályú 50% alkalmi menettérti jegyet kell kérni a rendezvény helyszínére, oda útban más teendő nincs. A rendezvény helyszínén a menetjegyet le kell bélyegeztetni (ÖTPRÓBA 2021 PECSÉT) a szervezőkkel, visszaútban ezt fogja ellenőrizni a jegyvizsgáló.

Parkolás: Autóval érkezők számára őrzött INGYENES parkolási lehetőséget biztosítanak a szervezők közvetlenül a rajt helyszín mellett.

Járványügyi óvintézkedések

  • kérjük, hogy minden résztvevő hozzon magával maszkot a rajt és cél helyszínen és az egyes ellenőrző pontoknál viselje a maszkot
  • kérjük mindenki hozzon magával saját tollat a regisztráció elvégzéséhez és saját bögrét, hogy abba tudjuk az innivalót számára kitölteni
  • egyéni túra lehetőségével és a különböző távok különböző időpontokban történő indításával igyekszünk egy időben a sok résztvevő egy helyen történő együttlétét
  • esemény helyszínén kézfertőtlenítőket kiteszünk, mely használatát kérünk mindenkitől
  • szervezők az egyes ajándékok átadását kesztyűben végzik szabadtéren
  • kérünk mindenkit, hogy csak egészségesen érkezzenek az eseményre, bármilyen fertőzési gyanú esetén ne jöjjenek a rendezvényre

LÁTNIVALÓK A TÚRÁN

Szendrő Város címer